Az abroncs megvásárlása - tudnivalók

Az autóján lévő abroncs tükörsimára kopott vagy már nagyon öreg? Akkor ideje megbarátkozni a gondolattal: új abroncs vásárlása a következő feladat! A legjobb abroncs megtalálása ugyanakkor nehéz feladatnak ígérkezhet, hiszen annyi minden apróságra kell ilyenkor figyelni. A tennivalók számosak, és bizony több kellemesebb elfoglaltságunk akadna - útmutatónkból most mindent megtudhat, hogy járműve és saját maga számára is a legjobb döntést hozza meg.

Mikor kell lecserélnem az abroncsot?

Az abroncs lecserélésének idejéről bizonyos esetekben sajnos egyáltalán nem kell gondolkodnunk: ha egy szöglyuk sérülés vagy egyéb károsodás után nem javítható a termék, akkor azonnali cserére van szükség. Méghozzá minél hamarabb, a saját és a többi közlekedő biztonságának érdekében. Amikor nem feltétlenül elkerülhetetlen a csere, és az abroncsunk talán már közeledik hasznos élettartama végéhez, el kell tudnunk csípni a megfelelő pillanatot - és ez az optimális pillanat elég könnyen felismerhető. Az új abroncs nem sokáig új: futófelülete a felhelyezés után azonnal kopni kezd, míg a használat során teljesen el nem kopik. Az abroncsot rendszeresen ellenőriznünk kell, és ügyelnünk rá, hogy a törvényben előírt, minimálisan a közúti forgalomban használható profilmélység (1,6 mm) alá kopott futójú gumiabroncsot ne használjuk tovább. A Michelin abroncsainál praktikus módon megállapítható, hogy mennyire kopott a futófelület, így könnyen megtudható, hogy abroncsunk csereérett-e. Keressük meg az abroncs vállzónájában található Michelin Mester figurát, és máris megtaláltuk az abroncs kopásjelzőjét! Az 1,6 mm-es limethez közeledik a futókopás mértéke, ha a kopásjelző mélyedés síkjával egy vonalban van a futófelületi mintázat síkja. Egy másik módszer a kopás mértékének megállapítására: helyezzünk egy 20 pennys érmét a futófelület legjobban kopott részébe, az egyik mintázati mélyedésbe - ha a pénzérme külső széle láthatóvá válik, az abroncs megérett a cserére.
A legjobb megoldás, ha kikérjük egy szakember véleményét. Foglaljon nálunk időpontot!

A megfelelő abroncs kiválasztása a járműre

Ön milyen típusú autót vezet? Kompakt városi kisautót? Esetleg szabadidő terepjárót vagy középkategóriás hibridet? A jármű típusa fogja első körben meghatározni a kiválasztott abroncsot. A különféle járművekre más és más típusú abroncs szükséges, és a pénztárcánk, valamint a biztonságos közlekedés érdekében is rendkívül fontos, hogy a megfelelő abroncsot válasszuk. A szóba jöhető abroncsok tekintetében több tényezőt is figyelembe kell vennünk.

Abroncsméret

Ha ismerjük a szükséges abroncsméretet, az már fél siker! Ezzel a tudásunkkal könnyebben tudjuk szűkíteni a lehetséges jelöltek számát. Minden abroncs oldalfalán megtalálható egy számokból és betűkből összeállított kód, amely az abroncs pontos méretéről és egyéb jellemzőiről tájékoztat. Például a 255/55 R18 105 V jelölést viselő abroncsról a kódolás ismeretében a következő adatok derülnek ki1:
• 255 - Az abroncs profilszélessége milliméterben kifejezve
• 55 - Széria: az abroncs magasságának és profilszélességének a hányadosa. Magasság/profilszélesség = 55%
• R - Szerkezet = Radiál
• 18 - Belső átmérő hüvelykben (coll) kifejezve
• 105 – Terhelési index. Maximális terhelhetőség = 925 kilogramm (kg)
• V – Sebességindex. Maximális sebesség = 149 mérföld/óra (240 km/ó)
Itt jegyezzük meg, hogy a sebességindex mindig a kontinentális Európában szokásos km/ó érték alapján lett megállapítva, az átváltás miatt tűnhet a mérföld/órában megadott érték első ránézésre kicsit esetlegesnek. Az abroncsot mindig az autó maximális sebességének megfelelően kell kiválasztani. Ha a folyamatban bárhol elakadna, választ találhat felmerülő kérdéseire az autó felhasználói kézikönyvében, vagy forduljon bizalommal bármelyik abroncskereskedőhöz. Az internetes abroncskereső segítségével is elvégezheti a keresést: a kereső a bevitt adatoknak megfelelően (autómárka, -típus, gyártási év, motorteljesítmény, stb.) kilistázza a keresési feltételeknek megfelelő abroncsokat. Próbálja ki az abroncskeresőt! LINK

Abroncscímke

2012-től kezdődően minden abroncsnak rendelkeznie kell a műszaki cikkekhez hasonló termékcímkével vagy abroncscímkével. Három alapvető információt kell fentüntetniük a gyártóknak a a fogyasztókat tájékoztató címkén. Üzemanyagtakarékosság – minősítés A és G között, A minősítés a legjobb, míg G a legrosszabb. Az osztályozás alapja a gördülési ellenállás mértéke, azaz hogy mennyi energia szükséges az ellenállás leküzdésére. A jármű fogyasztásának 20%-a az abroncs fizikai tulajdonságaihoz köthető, a legkedvezőbb és a legrosszabb minősítés közöztti különbség kb. 7,5%.
• Nedves tapadás – minősítés A és G között, A minősítés a legjobb, míg G a legrosszabb. Az osztályozás alapja a nedves útfelületen mért fékút. Az egyes minősítési kategóriák között nagyjából 2,5 méteres eltérés van (fékezés 80 km/óra sebeségről). Egy A és egy F minősítésű abroncs között a különbség akár 18 m is lehet.
• Gördülési zaj – a minősítés alapja a külső gördülési zaj, a címkén hanghullámokkal jelzik a minősítési kategóriát (1-3 hanghullám). A kategóriák jelentése: egy hanghullám - 3 vagy ennél több decibellel a jövőben bevezetendő zajterhelési határérték alatt / két hanghullám - a jelenlegi és a jövőbeni határérték alatti zajterhelés / három hanghullám - a jelenlegi határérték alatti, de a jövőbeni fölötti zajterhelés.
Az abroncsárak összehasonlítása során érdemes ezt az információt is figyelembe vennünk, de akár gumis szakemberhez is fordulhatunk tanácsért.
Ha így járunk el, biztosan az autónk számára legjobb abroncsra esik választásunk.

Abroncstípusok

A gumiabroncsok három típusa kapható jelenleg a kereskedelmi forgalomban: nyári, téli és négyévszakos abroncsok közül válogathatunk. Hogy melyik a legjobb választás? Az függ az autós lakóhelyétől és az arra jellemző időjárástól, illetve attól, hogy milyen időjárásban használja leginkább a járművet. Ha a nyárias és a télies időszakok eléggé szélsőségesen elkülönülnek egymástól, a legjobb választás a szezononkénti, téli-nyári abroncscsere lehet az Ön számára.
• Nyári abroncs – ezek a termékek keményebb, a száraz és meleg, 7°C hőmérsékletnél melegebb időben jobban teljesítő gumikeverékkel készültek. Melegebb időben a keverék meglágyul: ezzel jobb tapadást, biztonságosabb kanyartartást és rövidebb fékutat biztosít, illetve az abroncs élettartama is hosszabb ilyen időjárási körülmények között.
• Téli abroncs – a téli abroncsok hidegben, rendszerint fagypont alatti téli időben teljesítenek a legjobban. Futófelületük szélesebb, nagyobb futóblokkokból áll össze, ami a mintázati geometriával, a nagyobb profilmélységgel együtt jobb vonóerőt és kormányozhatóságot biztosít havas, jeges, vizes vagy latyakos útfelületen. Az oldalfalon található (Three Peak Mountain Snow Flake - hármo hegycsúcs és hópehely) jelölés garancia rá, hogy ezek a termékek biztonsággal használhatók a téli hónapokban.
Egyes országokban az egyébként jellemzően szigorú időjárással járó téli időszakban kötelező a téli abroncs használata. Ennek ellenére nem mindig az a legkedvezőbb megoldás, ha két abroncsszettet, egy télit ás egy nyárit vásárolunk.
• Négyévszakos abroncs – téli és nyári technológiai megoldások egyaránt megtalálhatók az időjárástól függetlenül megggyőző teljesítményt nyújtó termékekben. Alapvetően egy nyári abroncsról van szó, amely azonban télies körülmények között, akár -5°C fokig is megállja a helyét.
Ezek az abroncsok a nyári abroncs kitűnő úttartásával, hosszú élettartamával és biztonsági jellemzőivel rendelkeznek, de a minőségi téli abroncshoz méltó tapadással és fékhatással is. Ha az Ön tájegységére nem jellemző a szélsőségesen zord tél, akkor a Michelin négyévszakos abroncsa, a CrossClimate jó megoldás lehet egész évben, ráadásul ebben az esetben nem kell helyet keresnie az éppen nem használt abroncsszettje számára sem…

Jellemzően hol szokott autózni?

A kérdés a fenti témakörhöz is kapcsolódik, ám megérdemli, hogy külön pontban tárgyaljuk. Városban vagy inkább autóúton használja a legtöbbet az autót? A városban használt gumiabroncsoknál jó, ha meggyőző fékhatással rendelkeznek, üzemanyaghatékonyak, és hosszú élettartamúak, hiszen a városi vezetés során sokszor kell a fékre lépni, a lámpánál újra elindulni, lelassítani. Az országúton vagy autópályán autózva azonban fontos lehet, hogy az abroncs fékhatása száraz és nedves útfelületen egyaránt meggyőző legyen, és főleg akkor, ha nagy sebességről kell lelassítani. Nem elhanyagolható szempont továbbá a kényelem, a menetstabilitás és a megfelelő tapadási teljesítmény sem.
Különböző abroncs azonos tengelyre szerelve
Előfordulhat, hogy nem szükséges az utó mind a négy abroncsát egyszerre lecserélni. Nem javítható szöglyuk sérülés vagy egyéb károsodás esetében a pótkereket vagyunk kénytelenek használni, és pótolni a tönkrement abroncsot. Egyszerű és költségkímélő megoldásnak látszik, hogy olcsó abroncsot szereljünk a hiányzó helyére, de mégsem javasoljuk. Azonos tengelyre lehetőség szerint ugyanolyan típusú abroncsot szereljünk. Nem arról van szó, hogy pontosan ugyanannak a márkának pontosan ugyanazt a típusú abroncsát kell mindenáron felszerelnünk, hanem hogy a jármű igényeinek megfelelő (méretű és mintázatú) abroncsokat válasszunk. Az azonos tengelyre szerelt eltérő abroncsok tönkretehetik a jármű sebességmérőjét, így a vezető nem tudja, mennyivel megy, és nem tudja, milyen fékútra kell számítania vészfékezéskor. Nagy sebességnél pedig a jármű kormányozhatósága és úttartása kerül veszélybe.

Személyes tanácsadásért vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon!